|
Az előző évben szerzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karon pedagógia-gyermek- és ifjúságvédelem szakon diplomát Vadkerti Attila kézilabdázó, akire méltán lehet büszke Szeged városa. Ráadásul 2004. november 16-án végre beteljesült egy álma: Svédországban, a kézilabda világkupán magára ölthette a felnőtt férfi válogatottunk címeres mezét. Ebből az alkalomból készítettem vele interjút.
- Hogyan kerültél be a válogatottba?
- Ez a válogatott most arról szólt, hogy a fiatalokat hívják be, hiszen az olimpia után lezárult egy ciklus, és több idősebb játékos is visszavonult már a válogatottságtól. Teljesen megújult a svédországi világkupára kikerült csapat. Egyébként még azt sem tudni, hogy Pásztor István (a csapatkapitány - szerk.) végleg lemondja-e a válogatottságot. Ezzel kapcsolatosan ellentmondásos hírek vannak. De ami engem illet: mindenképpen nagyon jó volt kipróbálni, hogy milyen ezen a szinten játszani, és ez mivel jár.
- A megújult csapat csak Svédországban tudott együtt edzeni. Mekkora hátrányt jelentett ez számotokra?
- Ezekkel a játékosokkal már junior, illetve ifi korosztályban is játszottunk együtt. Úgyhogy már az első találkozás alkalmával megvolt az összhang emberileg is. Hátránynak mindenképpen hátrány volt azonban, hogy nem volt közös felkészülésünk. Ez érződött mind a támadó, mind a védekező játékunkon, hiszen a többi válogatott már évek óta együtt van. De úgy gondolom, hogy mindenki el tudta végezni a saját feladatát, és ki tudta hozni magából azt, amiért ő meghívást kapott.
- A közös felkészülés hiánya az első, franciák elleni mérkőzés alkalmával még nem mutatkozott igazán. Főleg nem a te teljesítményeden. Milyen érzés volt a csapat egyik legeredményesebb tagjának lenni?
- Igen, az első mérkőzésen azért nem volt még annyira szembetűnő a csapatok közötti különbség, mert ez a fiatal csapat teljes erőbedobással küzdött. Nagy motivációval játszottunk, bár az első félidőben kissé megilletődöttek voltunk. A második félidőben viszont már mindenki bizonyítani akart. Számomra rettenetesen nagy öröm volt, hogy az első mérkőzésemen ilyen játékkal sikerült előrukkolnom. Első meccsen öt gólt szerezni, úgy gondolom, hogy ennél senki nem kívánhat többet magának.
- Kérlek, összegezd a világversennyel kapcsolatos tapasztalataidat.
- Ez a meccs-sorozat számomra nagyon fárasztó volt. Vettem már részt tornákon, de ilyen szintű csapatok ellen nem, az összes mérkőzésre ugyanúgy kellett készülni, és ez rengeteget kivesz az emberből mind mentálisan, mind fizikálisan. Ez az, amit még nem tapasztaltam itthon. A magyar bajnokságban kevés az olyan mérkőzés, amire így kell készülni. Talán a Bajnokok Ligájában vannak ehhez hasonló meccsek. De itt öt mérkőzést egymás után úgy játszottunk, ráadásul teljes erőbedobással kellett "ott lennie" mindenkinek. Az egész csapat panaszkodott a fájdalmas sérüléseire, és mindenki várta, hogy végre itthon, a klubunkban lehessünk újra.
- Megvalósult egy álom?
- Igen. Úgy gondoltam, hogy az olimpiai ciklus után most már ideje volt nekem is bekerülni. Nagyon számítottam rá, hogy idén, ha jól játszom, és a válogatott edző felfigyel rám, akkor meghívást kapok a válogatottba, ahogy ez meg is történt. Szerencsére eddig véghezvittem a terveim.
- Beszéljünk egy kicsit a klubcsapatról. A Fotex elleni vereség után hogyan látod: a bajnokság alapszakaszában mire lesz elég a Pick Szeged ereje?
- A veszprémi mérkőzés után, ahol héttel kaptunk ki a Fotextől, az alapszakaszi elsőség nagy valószínűséggel elszállt. De mindenképp a második helyen szeretnénk fordulni. A Veszprém nagyon jó csapat, de mi is vagyunk annyira jók, hogyha kellőképpen összeérünk, akkor a rájátszásban még bármi történhet.
- A csapat az életed?
- Ahogy mondani szoktuk, az öltöző a második otthonunk, hiszen ott töltjük a legtöbb időt a csapattal együtt. Most rengeteget kell utaznunk. Ráadásul, ha meghívást kapok újra a válogatottba, akkor a téli időszakban végig válogatott programok lesznek napirenden. Az EB előselejtezők sok időt elvehetnek a karácsonyi időszakból. Úgyhogy mondhatjuk, más esélyem nincs is, a csapat az életem. Pontosabban a kézilabda.
- A családod és a barátnőd büszke rád?
- A családom végtelenül büszke, és végigkövetik minden mérkőzésemet, ha lehetőségük van rá. A barátnőm, aki szintén sportoló, a szekszárdi csapatban kosárlabdázik. Tehát ő a sportértékét is látja az eredményeimnek, és természetesen ő is nagyon örül a sikereimnek.
- Hogyan viselik, hogy ennyire elfoglalt vagy?
- A szüleim már hozzászoktak, mivel nem szegediek, nagyon ritkán látjuk egymást. A barátnőm már nehezebben viseli azt, hogy csak ritkán találkozhatunk.
- A barátok és a bulik beleférnek-e az időbeosztásodba?
- Már hozzászoktam, hogy ezeket mellőzni kell, mert kétnaponta játszunk, és nem lehet úgy felkészülni, ha az ember fáradt. Tehát a bulikat ki kell hagyni. Pihenni nyáron szoktunk, az idő alatt, amit szabadságként megkapunk. Ilyenkor próbálunk meg minden barátkozást és bulizást kiélni. De akkor is oda kell figyelni, mert sportolók vagyunk, és úgy kell visszatérni a klubunkhoz, hogy teljes erővel tudjuk elkezdeni az új évadot. Tehát mindent csak mértékkel...
|
7
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
