- Kemény, férfias kézilabda volt – emlékezett Pásztor István, a Veszprém szélsője, aki két gólt lőtt a találkozón -, amelyben az döntött, hogy kevés gólt lőttünk. A lehetőségeink megvoltak, csak rossz volt a helyzetkihasználásunk.

Igaz, a szegediek hazai pályán sokkal jobban haraptak védekezésben a második mérkőzésen, mint az első veszprémin, így azért olyan sok, tiszta lehetőségünk nem is adódott.

Biztos vagyok benne, idegenben nem tudnak így védekezni, nem hagyják így őket védekezni. A Szeged maximálisan élvezte a hazai pálya minden előnyét, ettől függetlenül vita nem férhet győzelmük jogosságához.

Összteljesítményük alapján teljesen megérdemelték ezt a győzelmet.
A következő, hazai pályán mérkőzésünket mindenképpen nyernünk kell, és aztán jöhetünk megint Szegedre. Számomra a tegnapi találkozó legnagyobb tanulsága: sokkal jobb teljesítmény, igazi bravúr kell tőlünk, ha Szegeden győzni akarunk.

Mondjuk, ezzel körülbelül a döntő előtt is tisztában voltam. Kiegyenlítettek az erőviszonyok, szerintem az ötödik, veszprémi mérkőzésen dől el a bajnokság és miénk lesz az aranyérem.

A legnemesebb fémből készült éremre fáj azonban a foga a szegedieknek is, de már nagyon.

A legutóbb pont tíz éve – 1995-96 - bajnoki győzelmet ünneplő Tisza-partiak itthon immár évek óta a veszprémiek árnyékában élnek: ellenfelük időközben nyolc aranyérmet zsebelt be, ebből az utóbbi ötöt zsinórban.

Az árnyékból való kitörés egyik kulcsfigurája lehet a válogatott átlövő, a tegnap összecsapáson négy gólt szerző Ilyés Ferenc.

fotó: Szabó Miklós

Nem jött a hullámvölgy...